ZeneBúza

Most nincs időm írni, mert szakdolgozom. Hajam hullik, fogam is, ma nincs alvás, helyette viszont van dal.

Forever Young

Nehezen viseli a szervezetem az Alphaville előadásmódját, de aztán jött a Youth Group és onnantól kezdve új értelmet nyert a dolog. Bár most így hallgatva az eredeti állapotot, annyira nem tartom trének bár a videó felér egy kissebb audió-vizuális-disztrojjal. Az ellenszenvem kialakulásának elmaradása valószínűleg abból ered, hogy megszűnt a sLágerrádió, és nem kapjuk már többé ezt a mocskot legalább egy héten kétszer. A Group változata viszont okozott nekem egy kurvajó nyarat még pár éve, persze ezt is Eszternek köszönhetem, mint itt a blogban már sokmindent. Autóban nővel valahova elmenekülve, vagy pedig napsütésben a zöldön heverve hallgatva a legjobb, vagy ahogy éppen a helyzet hozza.

Alphaville

Youth Group

Az elmúlt évben általam legtöbbször hallgatott alkotás, szégyen, hogy most került elő, holott már korábban is helye lett volna itt. Furcsa lesz de nem róla fog szólni az írás. Csak annyi köze van hozzá, hogy időközben szomorú emlékké vált a történések miatt, majd kimosódott mikor minden kezdett újra értelmet nyerni, persze megint visszaesés történt, aztán most megint felemelkedés készülődik. Újra meghallgattam év végén, és úgy döntöttem, ebbe a kategóriába sorolom. Keserédes dal, '09 is ilyen volt.

Imént tartottunk Rönével évösszegző beszélgetést Szilveszter éjszakáján, mindketten megegyeztünk abban, hogy gusztustalan évet hagyunk magunk mögött, melynek emléke elég mély nyomot hagyott. A nyárról viszont elég nehéz volt megállapítani, hogy milyen is volt valójában. Borzasztóan kezdődött az tény: halálesetek (még öngyilkosság is, ismeretségi körből), szegényedés anyagilag, züllés erkölcsileg, részemről szakdolgozat bebukása és barátnő elvesztése, és ennek következtében nagy mennyiségű pénz beváltása dohányárura, alkoholra, tudatmódosító szerekre, fejedelmi ebédekre a Paulusban. Szóval a nyár így kezdődött. Aztán kezdtem felépülni. Renivel kitaláltuk, hogy hozzuk össze megint a régi barátikört itthon, és csináljunk nyarat. Nem bővült nagyra a számunk, de így is sikernek könyvelhetjük el a dolgot. Zsolti beszállt, és időnként Péter barátunk is hozzánkcsapódott. Nem merném azt állítani, hogy ez volt a legszarabb nyaram, mert sikerült megmentenünk együtt valamit a régi időkből. Kaptam két kurvanagy pofont az élettől, de ha ez kellett ahhoz, hogy újra működjön közöttünk az összhang, akkor kurvára megérte.

Nyár végén beléptem egy hosszabb hullámvölgybe, mert magamra kellett maradnom a gondolataimmal, amíg a többiek elkezdték az évet. Viszonyom a szüleimmel egyre csak romlott. Pécsre menekültem időnként az alkoholmámorba. Gyönyörű ősz volt, bár én rosszul lettem tőle, mert előző kapcsolatom utórengéseit generálta bennem. Mélyben hasítottunk, mikor kiderült anya problémája, de emiatt elkezdődött egy enyhe ívelés fölfelé. Új arcok jöttek, új tapasztalatok. Egyikük rádöbbentett arra, hogy nekem fontosak a szüleim. Hálás is vagyok érte, viszont bántottam őt egy félreértés miatt. Veszteség, de muszáj volt olyan útra lépnem, aminek a végén nincs elszámolni valóm a lelkiismeretemmel. Reménytelinek tűnik a mostani állapot, bár iszonyú nehéz, tűzben edződik, még maradtak sötét fellegek fölöttünk, bár előreláthatólag kitisztul majd az ég.
A boldogság és a bánat mezsgyéje pengeél, amin táncolok és mindkét oldalról fogják a kezem, és a tetteim határozzák meg, hogy ki ránt magával.

Kis szerencsével úgy alakul, hogy nem kell mostanság lejátszani az "eltemet" kategória dalait a ismerős közönség előtt...

Pécs utcáin haladok, folyok, csúszok valahová. Este van azaz, hogy mégsem, alig múlt 5 óra, csak a téli időszak baromsága ez a korai napnyugta. Emiatt fáradt vagyok, azazhogy korábban jutok el a semmittevés állapotába annak ellenére, hogy dolog lenne bőven. Még mindig ömlök lefelé, most már a sétatéren, havas szökőkút, forraltbortól bódult idősek fiatalok a környéken, holott "cigánypéntek" van, és hol van még a vasárnap, mert ez a hét pont szombaton is melózós hét.The Libertines című lemezt hallgatom a vele azonos nevű bandától. Tinglitangli fisfos kis zenekar miről már megemlékeztem egy korábbi írásban még az előidőkből. Semleges hangulatomban elérek az alábbi dalig, majd eleresztek egy mosolyt, és örülök annak, hogy íme egy új dal, amit majd ittasan fogunk énekelni Rönéékkel, amit persze majd gitárral fogok kísérni, szabadtéren, mikor már túl vagyunk az első virágok nyílásán és valamivel zöldebb lesz a látkép. A helyszín remélem Pestország (bár utálom, meg lehet nincs ott annyi zöld), vagy egyéb, csak nem otthon.

Itten a dal:

p.u.l.s.e.

Emlékeztek a tokra, amiben benne volt ez a remekmű? Sokáig ott volt fent a polcon, piros lámpája pár másodpercenként villant egyet a sötétben éveken keresztül. Mára már kialudt a fény, de ez nem azt jelenti, hogy a varázs megszűnt. Sőt, inkább erősödött bennem. Első Floyd lemez, amit  érintettem, illetve hallottam. Eszköz nélkül is lejátszom a fejemben minden másodpercével, még az egyetlen apró hibájával is, amit High Hopes című dal 4. percének 24. másodpercében követett el a hangmérnök (egy alig hallható rövid sipító hangról van szó, ha fülessel hallgatod balról fogod érezni), kivétel nélkül az összes kiadott lemezen rajta van ez a hiba. Kezdő Floydosként anno rögtön mélyvízben kapálóztam, mikor felcsendült a Shine On You Crazy Diamond. Majd sokáig a Learning To Fly, majd a Sorrow című dal, aztán a Coming Back To Life és így tovább. Párhuzamosan lettem oda a Division Bell-ért és a Momentary Lapse of Reason-ért. És persze mindenek előtt a Darkside Of The Moon-ért, ami mindenidők legfaszább lemeze. A teremtés után a második legnagyobb csoda ami végigsöpört a világon. Ha ott lettem volna a Voyager 1 és 2 űrszondák kilövése előtt, az aranykorongok mellé becsúsztattam volna a Darkside Of The Moon-t is. A p.u.l.s.e. hanglemez első felvonása eltér a videótól, ami pár dallal kevesebbet jelent (mint pl: Astronomy Domine, Hey You, Great Day For Freedom), viszont található olyan dal is, ami a hanglemezen nincs meg (mint pl: Take It Back, One Of These Days)

Tehát dalok sorban így:

Part I.

1. Shine On You Crazy Diamond
2. Learning To Fly
3. High Hopes
4. Take It Back
5. Coming Back To Life
6. Sorrow
7. Keep Talking
8. Another Brick In The Wall (Part 2)
9. One of These Days

Part II.
1.Speak To Me
2. Breathe In The Air
3. On The Run
4. Time
5. The Great Gig In The Sky
6. Money
7. Us And Them
8. Any Colour You Like
9. Brain Damage
10. Eclipse
11. Wish You Were Here
12. Comfortably Numb
13. Run Like Hell

Üdv megint. Mostanság sok idő telik el két dal között szakdolgozat írás és sok teleportálás miatt. Többnyire csak akkor tudok írni, mikor valami szarság van, de azért becsúszik időnként egy-egy kellemes élmény. Most sem történt semmi olyan dolog, amire ne lehetett volna számítani, ezért bírtam aludni, viszonylag sokat is, mert most ébredtem. Sziklavár vagyok, és menedéket nyújtok annak, aki már megérdemli. Nem kell időt utazni, se előre, se hátra. Most éppen homályos a jövő, de van elképzelés a továbbiakra. A múltban meg már eleget gázoltam. Nemsokára szabadulok. Kulcs a kezemben, zárat még nem választottam. Talán nem kell egyedül belépnem az ajtón.
A dal kicsit popzene, de azért elég fasza. Hallgassátok meg a Jön című lemezt, mert azért van ott még faszább dal is, bár általában kedélyállapot függő, hogy melyik a favorit.

Megint vezetek, de most lassan. Persze indulás előtt kerestem hosszan szertartás jelleggel a legjobb lemezt, ami majd kísér hazaúton és pont megfelelő az adott lelkiállapotomnak. Discovery volt az a Daft Punk által. Egy dalt akartam rajta meghallgatni, de mivel utaztam, úgy éreztem kötelességem elejétől kezdeni a történetet. Szépen végigbarangoltam rajta, közben fejemben lejátszódtak az InterStella5555 jelenetei, amik az éppen hallatszódó dalhoz kapcsolódtak. Kijelző kiírja a 9es számot. Hagyom, hogy ellazuljak az ülésben, pedálról leveszem a lábam. Az otthonomra gondolok. Hogy hangszerek hevernek a szobámban szanaszét, borsmenta illat a folyosón, pár családi fotó, amit nem raktam el, kihűlt étel a konyhában, amiből csak pár órája fogyasztottunk. Nyomok, amit a vendégem hagyott maga után hétvégén. Szól még a zene, benne a vallomásokkal, amik akár a sajátjaim is lehetnének. Talán nem én vagyok a legmegfelelőbb ember, talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, és ez nem a legmegfelelőbb dal, de sokat jelent...

Kihagytam egy hetet, ezért mindenkitől bocs. Sok baromság és még több kellemes dolog történt az utóbbi időben. Bár a szomorú dolgok közé tartozik, hogy lehet, epilógot írok ide, mert rengeteg dícséret és bíztatás mellett hozott még bajt is a fejemre a blog. Meg persze a legszomorúbb számomra, hogy Eszter elment és nem jön már nagyon vissza, de azért remélem, hogy pár hónap múlva megint csinálunk szokást egy fővárosi kávézóban szerda estékre, mint ahogy  azt régen a Zaccban. Búcsú dalt kap most itten és egyben szeretném engesztelőnek használni az érintetteknek, akiket bántottam. A nótáról annyit, hogy általában feldobott ha épp pocsékul éreztem magam. Utóbbi emlékem vele, mikor Ervinnel hasítottunk hazafele késődélután. Néhány felhő fényorgonát prezentált a lemenő nappal mi meg épp nyugatra tartottunk. Nah, akkor kurvajó volt...